Berkovits György: Terepszemle
A „Rezervátum”-ból:
„Beszélik, hogy odaadtuk a pusztára a gyereket? Itthon van az mindig. Megszökik. Ma reggel is azzal állított be, hogy anyu, adjál reggelit. Megátalkodott kölök. Még csodálkozik, hogy jól megverik, amikor érte jönnek. Azt mondja, tegnap is megbotozták, mert a tehén beszökött a legelőről. Miért nem vigyázott jobban? Panaszkodik, hogy már reggel ötkor felkeltik, de akkor nem kap reggelit, csak tízkor. De ha ötkor kapna, akkor azt mondaná, miért nem kap tízkor is. Ilyen ez a gyerek, pedig már tizenkét éves, semmit nem kell neki csinálni, csak négy marhát őrizni, ezért kap kosztot, kvártélyt, és hét hónapra hétezer forintot a szerződés szerint. Ebből aztán lehet neki venni ruhát.”
A „Lakáséletrajzok”- ból:
(…)
„Levették neki a lábát, a férjemnek, érszűkülete volt, akkor a másik lábát is le kelletett volna neki vágni. Egyszer volt, milyen ünnep is, három napig voltunk itthon, mindig az öcsém főzött neki kávét, az öcsém. Pista, az uram Zoli, együtt aludtak, akkor egy rossz vaságyunk volt, ezt is meg merem mondani, és egy rossz szalmazsák, azon feküdtek, nekem meg volt egy heverő, akkor reggel fölkel a Pista, megrakja a tüzet, a Zoli meg kimegy, aztán jön vissza, itt volt egy rossz asztal, , hát nem szégyen az fiatalember, akkor arra ledobta a munkássapkáját, meg a botyját, azzal járt, ugye levágták a lábát, mondom Zoli, mire az izére nem teszed az asztalra, akkor teccik tudni, odaugrott az ágyhoz, s hogy adjam neki a kabátot, mert fázik, az öcsém a tüzet rakta, én ültem a heverőn, így volt az ágy, odavágta a fejét, beverte a falba, direkt, én olyan volta m, mint a hülye, ha megharagszik érte, ha nem, fiatalember, így volt, akkor gyorsan beugrott az ágyba, mi meg már szaladtunk a mentőkért, gyütt a mentő. akkor már meghalt…”
Az „Özv. Horváthné”-ból :
„… A gyereket kiápoltam, és egy szép napon idegösszeroppanást kaptam, a férjem nem volt itthon, a szemközti házból hívtak mentőt, és oda vitték át a két gyereket… A férjem éppen a sarkon fordult be, kiabálták neki, hogy siessen, Horváth úr, mert a feleségét viszik a mentők, három hónapig nyomtam a kórházat, egy hétig nem voltam észnél, azt hittem, nem is lesz belőlem többet ember, ahova hajoltam, oda estem, a férjem azt mondta, csak annyira szedjenek össze, ha tolószékben is, de a gyerekek között lehessek… Hála istennek, annyira rendbe jöttem, hogy azóta ledolgoztam tizennyolc évet…
Ezek után a férjem, szegény, begörcsölt, műtétje volt, gyomorműtétje, összenövései voltak, mindig rosszul volt, úgy kellett levenni a mozdonyról, irodaszolgálatra osztották be…”