Berkovits György: Nem sírunk, nem nevetünk (novellák)

A „Burkai Mátyás nevezetes napjá”-ból:  

„S akkor a szívem elkezdte döngetni a mellkasomat, szerencsére csak belülről, bár minduntalan kívülre akart ugrani, hogy ott is döngethesse, de ezt megakadályoztam erős egyéniségemmel, miközben arra is gondoltam, hogy talán az éjjel, amikor olyan édesdeden alszik a Matyi, kicserélték a szívét a rosszakarói, eddig az igazi Burkai-szív nem rosszalkodott, hanem szolgálta Burkai ép lelkét, mert bizony ám, van lélek is, ha nem lenne, akkor az ember nem félne semmitől, például az infarktustól sem, ezért az a véleményem, hogy infarktus nincs, csak a tőle való félelem van, emiatt remeg az ember keze és zúg a füle, aztán már csak azt figyeljük, mikor jön a hányinger, mindezt persze nem a szív okozza, hanem a lélek, ezért kell a lelket erősíteni, s akkor a szív is erős, egészséges marad még május elsejének napján is.”

A „Lopott-e libamájat Rásó Zoltán?”-ból:  

„– Önnek módjában lesz az elsőfokú hatóságnál… szóval behívatják, és a szabálysértési tárgyalás során önnek módjában lesz szembesülni… s egy erre illetékes személy dönt az ön további sorsáról. – A további sorsomról? – Igen, a további sorsáról… a lopásról… – No, de én nem loptam, aztán sértegettek, a panaszkönyvet nem adták ide… – Kérem, ebben önnek tökéletesen igaza van, nem tagadhatják meg a panaszkönyv kiadását és a megfelelő hangnem használatát, ha egy az egyben bizonyított a cselekmény, akkor sem… – Halló, milyen cselekmény? – Hát, a lopás… – De én nem loptam… – Halló, halló, erre van a hatóság, hogy ezt kiderítse…”

A „Háttérben, lelki Krisztus-Jancsi”-ból:

„…Ugye itt vannak ezek a formatervezett ürgék meg csajok, de mindenhol, mondta Zsigmond, és egyre szaporodnak, mondtam én, bammög örezsem, mondta Zsigmond, ugye itt van ez az úgynevezett technikai haladás, meg az úgynevezett gazdasági növekedés a formatervezettek számára, akik mindig a legújabb módi szerint vannak formatervezve, ők a behódolók, mondta Zsigmond, , nézzél szét, itt például Zamárdiban, hát igen, azok a régi szép nyarak Zamárdiban, gondoltam én, amikor megvettük a két liter Unicumot és a tíz üveg Balatoni Világost, és azzal el voltunk legalább egy napig szépen, otthonosan a teraszon, nem csináltunk mi semmit, csak kifelé néztünk a töltésre, ott jöttek-mentek a vonatok, tehát kiültünk a teraszra egészen korán reggel, úgy tizenegy tájban, ugye a gyerekeinket nyaraltattuk családapák lévén,  persze nők, feleségek nélkül, a gyerekek már hajnali hatkor kiosontak az udvarra,  Kiseszter és Dániel, bizony, nehogy zavarjanak bennünket reggeli álmunkban, aztán felöltöztek, elmentek a boltba kenyérért, megcsinálták maguknak a kakaót, a lekváros kenyeret, megreggeliztek és kész, aztán elvoltak az udvaron szépen, na, aztán mi is megreggeliztünk tizenegykor, Unicumot és sört ittunk reggelire, mert az Unicum az gyógyítja a gyomrot, ugye egészségügyi, keresztes ital, a gyomornak az az igazi orvossága? ültünk, néztünk kifelé, sütött a nap, akkor leköltöztünk egy lombos fa alá, az árnyékba, hogy a természetben legyünk, igen, hát ezek a formatervezett emberkék, ezek vannak itten nálunk, a rétegstruktúra hierarchiájának élén meg a televízióban, úgy vannak formatervezve mintha alkotók lennének, bammög örezsem, mondta Zsigmond, alkotó emberek, külsőleg, csakhogy ott van a bibi, hogy az alkotói életforma alapja a bensőségesség, az őszinteség, a kitárulkozás, a tehetség meg a tudás, és ezt ugye nem lehet formatervezni, de nem ám, mondtam én, szóval azok nagyon komoly beszélgetések voltak, igazak és férfiasak, cenzúrától és öncenzúrától mentesek;…”