Részletek a korai szépprózákból

Berkovits György: Életvesztesek (regény)

Berkovits György: Életvesztesek (regény)

„…Mintha ki akarnál lendülni rendezésed gondolatvilágából, beszélgetéseket folytatsz, gyönyörűeket különben, utána mégis űr támad szívedben. Letörölhetetlen mosolyokat vagy sírásokat varázsolnak pofádra az álmok. Ha az életedet hiábavalónak érzed is néha, nincs mit tenni, vállalni kell. Lehet, hogy a másoké jobb vagy rosszabb, de a tiéd mégiscsak  megkülönböztethetően a tiéd.  Annyira, hogy hamar  beszarnak egyesek, ha arra kerül a sor, hogy téged használjanak tükörnek a maguk szemlélése okán…

 … Megjósolod, hogy Gyártás radikálisan (felforgatóan) pusztít mindent maga körül. Elmagányosodik, napokig ki sem mozdul otthonról. Egy falat húz maga köré, ahová be van zárva. Úgy viselkedik, akár egy medve, morcos visszavonultságban, pikánsan (ingerlően) megválogatva, kivel álljon szóba. Nevetni nem lehet látni, annál inkább utálkozni, vagy persziflálni (kigúnyolni) azt, ami jön éppen. A látszat az, hogy gyakorlatisan, kiegyensúlyozottan él. ezt a látszatot Gergőnek köszönheti, akit fel kell nevelnie. Gergőben téged lát, a te vonásaidat, a te mozdulataidat. Nem fogadnak be ők ketten senkit harmadiknak. Gyárfás fél a jövőtől, a magánytól, tudja, hogy magányra van kárhoztatva. Tisztában van vele, hogy nélküled ő más emberré válik, és nem akar az a más ember lenni. Persze sajnálja is magát, hogy nem sikerül úgymond az élete. Ugyanakkor szégyenkezik is azért mert hogy még mindig él. Nagyon jó önvédelmi rendszert alakít ki azonban, hogy túlélje saját magát. Azt is szégyelli, hogy  megtisztuláson megy át, mert még ezt is neked, illetve halálodnak köszönheti…”